Idegenek a Nemzeti Színházban - Nóra leányai, 1938; Imre Zoltán tanulmánya (2013. február)
Idegenek a Nemzeti Színházban - Nóra leányai, 1938; Imre Zoltán tanulmánya (2013. február)
Egy nagyon izgalmas színházi eseményről olvashatunk az alábbi cikkben:
Idegenek a Nemzeti Színházban - Nóra leányai, 1938; Imre Zoltán tanulmánya (2013. február)
A szerző ugyan "botrányos" kimenetelűnek írja le a bemutatót, de sok olyan jelenséget sorol fel írásában, amelyek miatt akár végtelenül érdekes is lehetett. (Mint ahogy az is érdekes, hogy Ibsen Nóra című művének bemutatója is egyik kritika szerint "szinte ünnep" volt, mások szerint "botrány"). Én biztosan szívesen megnéztem volna!
Ami Szeleczky Zita emlékezete szempontjából érdekes számunkra az, hogy a kor legünnepeltebb színésznője, Bajor Gizi rendezte a darabot, s ha hihetünk a korabeli "színházi szóbeszédnek", Szeleczky Zitát kicsit Bajor Gizi lehetséges utódjának tekintették. Bajor Gizi három, nagyon fiatal művésznőt választott a főbb szerepekre. Együtt léptek fel tehát a korszak "sztárjelöltjei", és rendezte őket a nagy "sztár". Kell ennél nagyobb elismerés fiatal művészeknek? A jobb megértés kedvéért egy rövid részletet másolok be, és természetesen képet.
"A szövegkönyv tanúsága szerint a Nemzeti Színház először Bajor Gizivel (Nóra), Tasnády Ilonával (Hilda) és Lánczy Margittal (Krisztina) tervezte bemutatni a művet (SZÉKELY 1938, 1.). Németh Antal - (igazgató-rendező) - tehát először jóval idősebb szereposztásban és már befutott színésznőkben gondolkodott, hiszen Bajor (45), Tasnády (45) és Lánczy (41) ekkor már a negyvenes éveikben jártak, s sztároknak számítottak. A bemutatót azonban végül Bajor Gizi rendezte, s Szörényi Éva (Nóra - 21), Gobbi Hilda (Hilda - 25) és Szeleczky Zita (Krisztina - 23) játszotta. Fiatal nőíró, fiatal főszereplőnők, sztár rendezőnő - úgy tűnt, minden együtt volt ahhoz, mint arról a jobboldali egység megteremtését célul kitűző Magyarságban megjelent Szánthó Dénes-írásból értesülhettünk, hogy a kritika és talán nem csupán a kritika a Nemzeti Színház előadását valódi és a fiatal nők számára is példát mutató női hangként értelmezze: "A mai nő hozzászólása a mai nők kérdéséhez: ez is egyik érdekessége a darabnak." (SZÁNTHÓ 1938, 4.)
Szörényi és Szeleczky a korszak ifjú, de már befutott és ünnepelt színésznői voltak, akik népszerű filmjeikben szinte kivétel nélkül olyan fiatal lányokat játszottak, akik a történet végére mind megtalálták szerelmüket, s hozzá is mentek. Ebből a szerepköri sztereotípiából jelentett kilépést Szörényi kezdetben független és önálló Nórája, aki azonban az előadás végén megnyugtató módon visszatért típus-figurájához. Szeleczky esetében pedig a filmbeli alakokhoz képest elvált nő mivolta jelentett meglepetést, de végül ő is megtért a hagyományos feleség-sztereotípiához.
Ráadásul az előadásban mindkét fiatal nő jóval idősebb férfit választott. Szörényi (Nóra) az Uray Tivadar (43) által megtestesített Torwaldhoz, Szelecky pedig a Nagy Adorján (50) által játszott Professzorhoz ment férjhez. Mindketten a Nemzeti Színház vezető színészének számítottak. A fiatal lányok számára kialakított minták tehát a már eleve egzisztenciával és társadalmi presztízzsel rendelkező férfit javasolták. Ez a reprezentáció - a szerep és a színész szintjén is - arra utalt, hogy ebben az esetben a házasság nem egyenrangú felek közötti partneri viszonyt jelentett, hanem a férfi-vagyon, -hatalom és -presztízs, illetve a női fiatalság, szolgálat és alázat közötti cserét.
A minta Hilda esetében másképp működött. Gobbi is már túl volt ekkor egy-két filmszerepen, de korántsem volt olyan befutott, mint pályatársnői. Az általa megtestesített figura azonban nem idősebb, hanem a Gobbival közel azonos életkorban lévő Ungváry László (27) által játszott fiatal Dr. Jörensennel állt szerelmi viszonyban. Mivel Hilda Jörensen felettesévé vált, élete alakulásában az a kortárs előítélet bujkált, hogy nő nem képes férfiak vezetésére. A korszak férfiképével tökéletesen összhangban Jörensennek ezért sem lehetett más választása, mint a távozás. A nő nyilvános életben meghozott döntése így alapvetően megváltoztatta magánéleti kapcsolatát: egyedül maradt. Következésképp Hilda esete az elrettentést példázta, amelyen keresztül a férfiuralom ismét csak büntethetett."
