Reményik Sándor: Mindhalálig

Most mélységekből szakad föl a szó
S nem csinált virág, nem papírhajó,
De Óceán setétjén égő gálya,
Mit röpít a szív tajtékos dagálya,
A mélybe le s a mélyből újra fel,
Ma szólni nem lehet s ma szólni kell:
Szeretlek, népem, mindhalálig.

Egy érzés szunnyadt bennem hangtalan,
Némán, keményen, mint kőben arany,
Most csákány töri, bontja, fejti föl
Az érzést, amely üdvözít - és öl
S mártíromságot szenvedtet velem;
Mi ez? Szokás, nyelv vagy történelem,
E szó: Szeretlek mindhalálig?!

Száz hajszáleren szívódik belém,
És száz ösvényen felé kúszom én,
És száz formában kísért engemet,
Mint langy szellő, mint Számum-lehelet;
Alakoskodik, rejtőzik, tagad,
Míg egyszer egy órában kifakad:
Szeretlek népem mindhalálig!

Tudtam én ezt? Nem tudtam ezt soha;
Nem így; míg jött a sors, a mostoha,
És megmutatta, hogy Te: én vagyok,
S ha Te sorvadsz el, én is elhalok,
Mint a levél, ha elszárad a fa,
Mint a gyermek, kit elhágy az anya,
Szeretlek népem mindhalálig.

Ha te nem vagy, nincs álom, illat, szín,
Az élet babyloni vizein.
Nincs fáklya, mit a szív magasra tartson.
És ülünk egyformán a szürke parton:
Alélt lelkek egy alélt földtekén...
És ha te nem vagy, nincs e költemény:
Szeretlek népem, mindhalálig.

Mi vagy Te nékem? Szomjamra ital,
Sebemre ír és bánatomra dal,
Tűzhely, amelyhez térni soh'se késem.
Márvány, amelybe álmaimat vésem.
Át egen, földön, folyón, tengeren,
Rögön, hanton, koporsófedelen:
Szeretlek mindhalálig, nemzetem!

(1920 január)

PETŐFI SÁNDOR :

FÖL A SZENT HÁBORÚRA

Itt a próba, az utósó
Nagy próba:
Jön az orosz, jön az orosz,
Itt is van már valóba'.
Eljött tehát az utósó
Itélet,
De én attól sem magamért,
Sem hazámért nem félek.

Miért félnék az itélet
Napjátul?
Féljenek ők, kik viselik
Magokat oly galádul,
Kik rátörtek az ártatlan
Magyarra,
Most veri meg az úristen
Mindenható haragja!

Föl, hazámnak valamennyi
Lakója,
Ideje, hogy tartozását
Minden ember lerója;
Ki a házból, ki a síkra,
Emberek,
Most az egész Magyarország
Legyen egy nagy hadsereg!

Ki is megyünk, szó sincs róla,
Mindnyájan,
Meghalni vagy győzedelmet
Nyerni a szent csatában.
Szent a csata, nem harcolunk
Királyért:
Király ellen szabadságunk,
Istenünk és hazánkért!

Átkos király, érezted hát
Vesztedet,
Az ördögnek, hogy megmentsen,
Eladtad a lelkedet.
De hiába volt a vásár,
Elhihet'd:
Kit az isten elhagyott, azt
Az ördög nem menti meg.

Sok az orosz, nagy a száma,
Mi haszna?
Több lesz ott a magyar; talán
Száz is jut egy oroszra.
És ha volnánk kevesebben,
Mint azok:
Hála isten, minket hí úgy
A világ, hogy magyarok!

Ne féljetek, gyermekink, ne
Féljetek,
Nem szúr által dárdájával
A vad kozák titeket;
Feleségink, kedvesink, ne
Sírjatok,
Idegenek ölelése
Nem tesz csúfot rajtatok.

S ti apáink, anyáink, szent
Halottak,
Sírotokon ellenség ne
Tapodjon, nem tapodhat;
Inkább vesszen ki nemzetünk
Egy szálig,
S dagadjon föl kifolyt vérünk
Árja az ég boltjáig!

Minden, ami szent előttünk,
Kockán van,
Ha a világ támad is meg,
Győznünk kell e csatákban;
Ha miljomnak el kell veszni,
Vesszen el!
Ki fogna most fukarkodni
Életével, vérivel?

És te isten, magyarok nagy
Istene,
Légy népeddel, hű népeddel,
Jó népeddel, légy vele!
Tedd hatalmad fiaidnak
Lelkére,
Világdöntő haragodat
Fegyvereink élére!

Pest, 1849. (június 20-30.)

Reményik Sándor : Gyűrűt készíttetek...

Egy gyűrűt készíttetek, feketét,
Acélból, - dísztelent, keményet,
És a dátumot belevésetem,
Hadd érezzem az ujjamon, hogy éget,
S jusson eszembe, hogy az életem
Egy kockára tettem föl mindenestől!

Június 4. 1920.:
Én megállok e sírkő-dátumon.
Én nem megyek egy lépést se tovább.

Eszembe jutnak Nyugat népei,
A gőg, a hitszegés, a csalfaság!
A társtalanság komor bélyege
A megalázott, széttépett hazán,
Mohács, Majtény és Világos után:
Neuilly és Versailles és a Trianon!

Párist, e hitvány, dölyfös ember-bábelt
Csak gyűlölni és megvetni tudom.
A dalai, a csipkés-finomak,
Mikért egy költőnk vágyva könnyet ontott:
Nekem: káromló, rút rikácsolás,
S én visszavetem néki, mint a rongyot!
Remete-nemzet lesz a magyar nép,
Mintha magányos szirten állana,
Vezeklő-oszlop tornyos tetején;
S csak Istene lesz véle, s bánata.
Eszembe jut a kettétörött kard,
És lobogóink tépett erdeje,
És néma, fagyott öblű kürtjeink, -
A némaságuk mintha zengene!

Eszembe jutnak elnyomóink itt:
És árva testvéreink odakint;
Június 4. 1920:
E dátum lázít, fenyeget és int.

Egy gyűrűt készíttetek, feketét,
Acélból, - dísztelent, keményet,
És a dátumot belevésetem,
Hadd érezzem az ujjamon, hogy éget
S jusson eszembe, hogy az életem
Egy kockára tettem föl mindenestől!

(1920. június 8.)

Csendes éj

(teljes) Dalszöveg :

1.
Csendes éj! Szentséges éj!
Mindenek nyugta mély;
Nincs más fenn, csak a Szent szülepár,
Drága kisdedük álmainál,
Szent Fiú, aludjál, szent Fiú aludjál!

Csendes éj! Szentséges éj!
Angyalok hangja kél;
Halld a mennyei halleluját,
Szerte zengi e drága szavát,
Krisztus megszabadit, Krisztus megszabadit!

Csendes éj! Szentséges éj!
Sziv örülj, higyj, remélj!
Isten Szent Fia hinti reád,
Ajka vigaszt adó mosolyát,
Krisztus megszületett, Krisztus megszületett!

2.
Csendes éj, szentséges éj,
Szunnyad már minden lény,
Csak a szent család virraszt ébren
Égi kisded csak aludj szépen
Mennyei álom ölén
Mennyei álom ölén

3.
Csendes éj, szentséges éj!
Mindenek álma mély.
Nincs fenn más, csak a szent szülõ pár
Drága kisdedük álmainál.
Szent Fiú aludjál,
Szent Fiú aludjál.

Csendes éj, szentséges éj!
Angyalok hangja kél,
Halld a mennyei alleluját,
Szerte zengi e drága szavát:
Krisztus megszabadít,
Krisztus megszabadít

4.
Csendes éj, szentséges éj
A nagyvilág álmodik még
Nincs ébren más, csak a szülõi pár
Göndörhajú gyermekük jászolánál
Álmát õrzi az éj
Álmát õrzi az éj

Csendes éj, szentséges éj
Angyalok hangja kél
Szól a mennyei halleluja
Itt van már köztünk az Isten fia
Jézusunk megszabadít
Jézusunk megszabadít

Csendes éj, szentséges éj
Szívünk még remél
A megváltó gyermek hinti le ránk
Alvókat vigasztaló mosolyát
Jézusunk békét ígér
Jézusunk békét ígér

5.
Csendes éj, drága Szent éj
mindenek álma mély.
nincs fennt már csak a drága szent pár,
várja gyermekük alszik-e már.
Küldj le rá álmot nagy ég,
küldj le rá álmot nagy ég.
Csendes éj, drága Szent éj
örvendj szív, bízva kérj!
Isten gyermeke áldva néz rád,
hív az óra, amely víg reményt ád.
Jézus a Földre le szált,
Jézusunk Földre leszállt.

Csendes éj, drága Szent éj
pásztor nép gyorsan kélj!
Halld az angyali állelúját,
száll itt zengve a távolon át:
üdv hozó Jézusunk él,
üdv hozó Jézusunk él!

6.
Csendes éj
Csendes az éj,
Szent ez az éj,
A világ álma mély,
Csak egy szokhajú gyermek felett
Virraszt gondosan a szeretet.
Álmod áldott legyen,
Álmod áldottt legyen.

Csákváry Zoltán: Újévi imádság 

Ki jelen vagy a tűzben és a jégben,

Csillagok közt és bányák mély ölén,

Sötét árnyékban, fénylő napsütésben, 

Madárdalban és kis gyermek szemén. 

Ki igazgatod sorsok fordulását, 

Romokból építsz boldog holnapot, 

Hozzád küldjük ma szívünk imádságát 

Uram, ne hagyd el árva magyarod! 

Ne hagyd el őket, akik téged hívnak

A mélységből kiáltva szent neved. 

Megváltást váró rongyos rabjaidnak 

Add meg, Uram, a napi kenyeret. 

Segítsd őket, kik mindig másnak vetnek, 

Kiknél az éhség elsőnek kopog, 

Mert áldásodból csak akkor ehetnek, 

Ha a zsarnok vérebje jóllakott. 

Takard be őket tél hidege ellen! 

Hozz sebeikre enyhe gyógyulást! 

Adj, Uram, nekik áldó két kezeddel 

Bő szüretet és gazdag aratást! 

Légy velük, akik verejtékben ázva 

Az új Bábelhez hordják a követ, 

S mentse meg őket irgalmad csodája, 

Amikor a torony mindent eltemet. 

Minden áldásod, amit nékünk szántál 

Oszd ki közöttünk az újév során, 

Hogy túl a tél lidércnyomásos álmán 

Élőket köszöntsön a napsugár. 

Add, hogy túléljék, amit rájuk mértek, 

Keresztre verték, adj hozzá erőt. 

Adj nekik, Uram, száz kísértő fénynél 

Fénylőbb csillagot, égi vezetőt.

Vezesd őket, hogy soha, soha többé 

El ne tévelyedjen a mi nemzetünk. 

Légy velük, Uram, most és mindörökké, 

Akkor is, mikor mi már nem leszünk. 

Akkor is, mikor jő a boldog holnap, 

S parányi sorsunk emléke sem él, 

Sárga csontvázunk felett zöld fű sarjad,

Szívünk porával messze szállt a szél. 

Ki jelen vagy a tűzben és a jégben, 

Csillagok közt és bányák mély ölén, 

Sötét árnyékban, fénylő napsütésben, 

Madárdalban és kis gyermek szemén, 

Ki igazgatod sorsok fordulását,

Uram, ne hagyd el árva magyarod, 

Hallgasd meg szívünk újévi imáját, 

És legyen minden úgy, mint akarod. 

A Peer Gynt Henrik Ibsen ötfelvonásos drámai költeménye, Ibsen 1867-ben írta meg. A 20. század folyamán a Peer Gynt lett Ibsen egyik legismertebb műve. Magyar fordításban először 1903-ban adták ki. Edvard Grieg írt hozzá széles körben ismertté vált zenét. (forrás : wikipedia)

Dalszöveg :

A tél és tavasz, bár oly gyorsan messze száll,
bár oly gyorsan messze száll.
A nyár után a zord ősz oly hirtelen beáll,
oly hirtelen beáll.
Azért te vissza térsz s majd te lész az enyám,
te lész az enyém,
Azt eskűvel fogadtam, hogy híven várlak én,
hogy híven várlak én!

Az Isten segítsen utadon, az utadon.
Légy áldva, ha olykor értem imádkozol,
értem imádkozol.
Az ajkam érted ég, téged vár sok éjszakán,
sok éjszakán.
S ha fenn az égben vársz, ott újra látlak egyszer majd,
egyszer majd,                                                                                                                                                                           Ott újra látlak egyszer majd.

Légy áldva a távolban rólad álmodom,
csak rólad álmodom.
És áldva légy, ha olykor értem imádkozól,
értem imádkozól.
az ajkam érted ég, téged vár sok éjszakán,
sok éjszakán.
S ha fenn az égben vársz ott újra látlak majd,
ott újra látlak majd.

A cselekmény dióhéjban :

Peer Gynt egy lecsúszott család sarja. Apja, Jon Gynt fényűző életet élt, amíg el nem tékozolta a család teljes vagyonát, és végül elhagyta feleségét, Åsét és fiát, Peert. Åse abban reménykedik, Peer újrateremti a család vagyonát és jó hírnevét, de hamar kiderül, hogy erre alkalmatlan: Peer a mesék világában él, ezeket átkölti úgy, mintha vele történtek volna meg. Ezért a legtöbben megvetik.

A dráma elején Peer Gynt épp egy rénszarvas-vadászatról szóló norvég népmesét mesél el anyjának úgy, mintha ő lett volna a főszereplő. Anyja, miután rájön, hogy hallotta már a történetet, leszidja Peert ezért, valamint azért is, mert elszalasztotta a lehetőséget, hogy feleségül vegye Ingridet, a környék leggazdagabb birtokosának lányát. Peer ezután a másnapra tervezett esküvő színhelyére indul. Åse ebben meg szeretné akadályozni, de Peer felteszi egy malomtetőre.

Az esküvőn Peert kinevetik, összebeszélnek a háta mögött, főleg Aslak, a kovács, akivel régebben összeverekedett már egyszer Peer. Az esküvő helyszínén Peer megismeri a jövevény házaspárt és lányaikat, Solvejget és Helgát. Felkéri táncra Solvejget, de a lány fél tőle, ezért visszautasítja. Peer Gynt inni kezd, majd meghallja, hogy Ingrid, a menyasszony bezárta magát szobájába, és nem hajlandó előjönni. Peer megszökik Ingriddel, és vele tölti az éjszakát, majd elzavarja, mert Solvejget szereti.

Peernek menekülnie kell, Åse és Solvejg a keresésére indulnak. Peer három parasztlánnyal találkozik, akik arra várnak, hogy manófiúk menjenek velük lefeküdni. Peer azt mondja, ő elég manó lesz hármuknak. Másnap kótyagosan, a régi fényűzésről álmodozva sziklába veri a fejét, és elájul.

A következő jelentben egy zöld ruhás nő a manók barlangjába csábítja. Peer a zöld ruhás nő kezét és Dovre apó manókirályságát kéri, de Dovre apó feltételeket támaszt. Peernek alkalmazkodnia kell a manóléthez, tehénlepényt és bikasört kell innia, farkat kötnie, és az emberek mottója: "ember, légy önmagad!" helyett a manóké szerint: "manó, légy magadnak elég!" kell élnie. De amikor a manók bele akarnak metszeni a szemébe, hogy látását is megváltoztassák, megijed, hogy innen már nem lesz visszaút, és nagy küzdelmek árán elmenekül.

A következő jelenetben a sötétben a nagy Görbével találkozik, aki azt mondja neki: "kerülj kívül". Peer Gynt megpróbál áttörni, de nem tudja legyőzni a Görbét, aki tétlenül nézi Peer viaskodását. Peer már összerogy, de Solvejg megmenti: amikor a Görbe már majdnem elkapja Peert, harangkongás és zsoltárének hallatszik fel, és a Görbe semmivé foszlik, mert Peer túl erős volt: nők álltak mögötte.

Felébredvén Peer Helgával és Solvejggel találkozik. A lányok félnek tőle, Solvejg elmenekül. Utána fut Helga is, akivel Peer egy ezüstgombot küld Solvejgnek.

Peer Gynt ezután számkivetettként az erdőben kunyhót épít magának. Solvejg családját otthagyva Peerhez akar költözni, de ekkor megjelenik a zöld ruhás nő Peer sánta állítólagos fiával, aki csupán Peer vágyai miatt született, és a részét követeli. Peer megijed, és elmenekül.

Épp hazaér anyja halála előtt. Most Peer mesél anyjának úgy, ahogy kiskorában anyja mesélt neki. Åsét a mesében rénszarvas viszi a mennyországba. Åse a mese végére meghal. Peer Gynt messzi útra indul.

Ezután sikeres üzletemberként láthatjuk Peert, aki a görög szabadságharcban a pénz oltárán az elveket feláldozva az erősebb törököknek kíván segíteni. Társai ezt hallva átveszik a hajón a hatalmat, Peer egyedül marad a marokkói partokon. A császár mások által ellopott lován és ruhájában prófétaként érkezik egy arab törzshöz. Anitrát, a törzsfőnök lányát szeretné megszerezni magának, de az a kincseivel elmenekül.

Peer történésznek áll, hallja a Memnon-szobrot énekelni. Megismerkedik a néma Szfinx mögül előbújó Begriffenfelddel, a kairói bolondokháza igazgatójával, aki szerint az abszolút ész az előző napon este 11-kor kiszenvedett, és mostantól a bolondok lettek az új ész szerint az épeszűek és fordítva. Peert császárként üdvözlik, az önmagukba zárt ének császáraként. Peer összeroskadva "minden bolondok gyámolítójának" segítségét kéri.

Peer ezután hazautazik, de útközben hajótörést szenved. Hogy saját életét megmentse, megöl egy szakácsot. Találkozik az idegen utassal, aki meg szeretné venni a holttestét tudományos célból: hogy kiderítse, hol van az emberben az álmok székhelye.

Pont egy temetésre ér haza, egy férfit temetnek, aki fiatalkorában egy sarlóval levágta egy ujját, hogy ne sorozzák be. Ennek annak idején Peer Gynt is szemtanúja volt. A közösség által megvetetten és számos csapást elszenvedve a férfi mindenkitől távol a családjáért dolgozott, a pap szerint a túlvilágon értékelni fogják, hogy végig önmaga volt.

Peer Gynt meglátja a kunyhójukban éneklő Solvejget, és rettegve elfut. A tűzvész pusztította erdőben gyalogolva gombolyagok akadnak útjába, melyek az ő el nem gondolt gondolatai. Falevelek hullanak, a rejtvények, amiket megfejthetett volna, de nem tette. A levegőben az el nem dalolt dalai susognak, az ágakról a ki nem omlott könnyei záporoznak harmatcseppekként. A tört fűszálak, Peer meg nem alkotott művei azzal fenyegetőznek, a végítéletkor Peerre olvassák vétkét. Peer ezután messziről meghallja Åse hangját, aki arra panaszkodik, Peer rossz kocsis volt, nem sikerült a kastélyba szállítania anyját. Peer ismét elfut.

Találkozik a Gomböntővel, aki azt mondja, Peer nem volt sem elég jó, sem elég gonosz, ezért nem juthat sem a mennybe, sem a pokolba. Nem volt önmaga, ezért olyan, mint a fületlen gomb: mivel az Úr nem pazarol, újra kell önteni. Peer kölcsön kéri magát, megpróbálja bebizonyítani, hogy igenis önmaga volt.

A lecsúszott Dovre apót hívja tanúnak, aki megtagadja a tanúskodást: azt mondja, miközben menekült, Peer füle mögé vésték a manók jelszavát, és Peer Gynt azóta is eszerint élt, manóbb volt a manónál. Peer eztán a Sovánnyal (valószínűleg a sátánnal) találkozik, és bebocsáttatást kér a pokolba, hogy elkerülje az öntőkanalat, de nem sikerül bebizonyítania, hogy eléggé bűnös.

Peer kétségbe esik, de ismét meghallja az éneklő Solvejget, és erőt véve magán most nem kerül, hanem egyenesen hazatér, Solvejgtől remélve, hogy ő kikiáltja a bűnlajstromát. Solvejg azt mondja, Peernek nincs semmi vétke. Peer megkéri Solvejget, fejtse meg a titkot: hol élt Peer, ahogy Isten agyában megszületett, Isten tervének bélyegével. Solvejg azt válaszolja, az ő hitében, reményében, szeretetében. Peer anyjának hívja Solvejget, és arra kéri, rejtse el őt magában. A nap felragyog, Solvejg altatódalt énekel. A Gomböntő azt mondja, az utolsó keresztútnál várja Peert, egyelőre nem mondhat többet. Solvejg még hangosabban énekel.

Vörösmarty Mihály: Szózat

Hazádnak rendületlenûl
Légy híve, oh magyar;
Bölcsõd az s majdan sírod is,
mely ápol s eltakar.

A nagy világon e kivûl
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.

Itt küzdtenek honért a hõs
Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.

Szabadság! Itten hordozák
Véres zászlóidat
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszu harc alatt.

És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.

S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
"Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!"

Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hû kebel
Szakadt meg a honért.

Az nem lehet, hogy ész, erõ
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.

Még jõni kell, még jõni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.

Vagy jõni fog, ha jõni kell,
A nagyszerû halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.

S a sírt, hol nemzet sûlyed el,
Népek veszik körûl,
S az ember millióinak
Szemében gyászköny ûl.

Légy híve rendületlenûl
Hazádnak, oh magyar;
Ez éltetõd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.

A nagy világon e kivûl
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

(1836) 

Papp-Váry Elemérné Sziklay Szeréna : Magyar Hiszekegy 

Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,

Hiszek egy isteni örök igazságban,

Hiszek Magyarország feltámadásában.  

Ez az én vallásom, ez az én életem,

Ezért a keresztet vállaimra veszem,

Ezért magamat is reá feszíttetem.

Szeretném harsogni kétkedők fülébe,

Szeretném égetni reszketők lelkébe,

Lángbetűkkel írni véres magyar égre:

Ez a hit a fegyver, hatalom és élet,

Ezzel porba zúzod minden ellenséged,

Ezzel megválthatod minden szenvedésed. 

E jelszót, ha írod lobogód selymére,

Ezt, ha belevésed kardod pengéjébe,

Halottak országát feltámasztod véle. 

Harcos, ki ezt hiszed, csatádat megnyerted,

Munkás, ki ennek élsz, boldog jövőd veted,

Asszony, ki tanítod, áldott lesz a neved. 

Férfi, ki ennek élsz, dicsőséget vettél,

Polgár, ki ezzel kélsz, új hazát szereztél,

Magyar, e szent hittel mindent visszanyertél.

Mert a hit az erő, mert aki hisz, győzött,

Mert az minden halál és kárhozat fölött

Az élet Urával szövetséget kötött. 

Annak nincs többé rém, mitől megijedjen,

Annak vas a szíve minden vésszel szemben,

Minden pokol ellen, mert véle az Isten! 

Annak lába nyomán zöldül a temető,

Virágdíszbe borul az eltiport mező,

Édes madárdaltól hangos lesz az erdő. 

Napsugártól fényes lesz a házatája,

Mézes a kenyere, boldogság tanyája,

Minden nemzetségén az Isten áldása. 

Magyar! te most árva, elhagyott, veszendő,

Minden nemzetek közt lenn a földön fekvő,

Magyar legyen hited s tied a jövendő. 

Magyar, legyen hited és lészen országod,

Minden nemzetek közt az első, az áldott,

Isten amit néked címeredbe vágott. 

Szíved is dobogja, szavad is hirdesse,

Ajkad ezt rebegje, reggel, délben, este,

Véreddé hogy váljon az ige, az eszme: 

Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,

Hiszek egy isteni örök igazságban,

Hiszek Magyarország feltámadásában! 

(1921) 

Wass Albert: Üzenet haza

Gyóni Géza: Könyörgés

Hadifoglyok istentiszteletén

Panaszra és nehéz beszédre
Sereglünk Uram, szent színed elébe,
Kiket pallosod a pusztába vert ki,
Zsoltárod alig merjük énekelni.

Magas kerítés mi utunkat állja
Mögötte törten lóg a lélek szárnya.
Sápadt a szívünk és sápadt az orcánk.
Reménység-harmat rég nem harmatoz ránk.

A napok nekünk csak búra születnek.
Szavát se halljuk soha szeretetnek.
Szívtelen ég, mint szemfedő borul ránk,
Fekszünk alatta, mint a saját hullánk.

Kiáltó szavunk elnyeli a távol,
Oly messze estünk Tőled és hazánktól.
S már azt se tudjuk, kiket bosszúd itt ért,
Magunkért sírjunk, vagy a mieinkért?

Kárpáti tájról Hiób-hírek járnak.
Kárpáti tájon gond virraszt és bánat.
S mit búsult erőnk annyiszor kivédett,
Fekete lábon ott lesked a végzet.

Uram, ki minden bűnre tudsz kegyelmet,
Mi bűnhődésünk mikor elégled meg?
S ki számon tartasz minden fecskefészket,
Mi hajlékunkat engednéd a vésznek?

Uram, szájunkat veri már a fertő -
S halljuk a hívást: hív a magyar erdő.
Halljuk a hívást bús éjszaka-hosszat -
S nem mehetünk, mert lábunk leólmoztad.

Mi pártoltunk el? vagy Te hagytál cserben?
Ó, jelentsd magad, Kifürkészhetetlen.
Ó, jelentsd magad, mint Noénak hajdan,
Olajág-hordó hófehér galambban.

Hogy hinni tudjuk, mint a megfeszített:
Mi keresztünket azért terhesíted
És sújtó karod ó, csak azért büntet,                                                                                                     Hogy új életre támassz fel bennünket. 

 Krasznojarszk, 1916.